© 2018 by E'mese Vár

Az E’mese vár a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár könyv-, könyvtár-, olvasásnépszerűsítő programsorozata. A megyei könyvtár a 2016/2017-es tanévben a programot alsótagozatos kisiskolásoknak (erről bővebben itt), a 2018/2019-es tanévben pedig sulikezdő ovisoknak hirdette meg.


A játékban vagány, merész és izgalmas próbákon haladnak végig a gyerekek, és megmutathatják, milyen jók a bütykölésben, barkácsolásban és rajzolásban, de akár színi előadásban, táncos performanszban is részt vehetnek.


A játék háromfordulós, azaz három próbát kell kiállni - ezekről bővebben itt.


Olyan nagycsoportos óvodásokat várunk a programra, akik szeretik a meséket és szívesen próbára tennék magukat. Ezen túl fontos, hogy a gyerekek a Bródy Sándor Könyvtár HEVESTÉKA rendszeréhez tartozó települések óvodásai legyenek. A települések listája itt. 


Az E’mese vár célja: 
-    iskolakezdés előtt álló, nagycsoportos óvodások számára emlékezetes, élményteljes, életkori sajátosságaikat maximálisan figyelembe vevő könyvtári programsorozat biztosítása, 
-    a történet-éhség természetes, ösztönös igényének kielégítése kortárs irodalmi alkotások, mondókák, játékok harmonikus együttesére alapozva, s ezáltal az olvasás iránti vágy felkeltése, támogatása, és megerősítése,
-    az óvoda és a könyvtár kapcsolatának rendszeressé tétele,
-    a könyvtáros és az óvodapedagógusok együttműködésének erősítése,
-    családok könyvtári jelenlétének támogatása,
-    mindezeket a minőségi kortárs gyermekirodalom megismertetésével, megszerettetésével. 

Kiegészítő cél az óvodapedagógusok és szülők figyelmének felhívása a kortárs gyermekirodalom értékeire.


A programot az első E’mese vár bevált gyakorlatára építve, az ott szerzett tapasztalatokkal kiegészítve, az új koncepció sajátosságaihoz alakítva valósítjuk meg. 


Az e’mese csapatok létszáma: 3-15 fő/település.


A foglalkozások időtartama: 30 perc (a gyerekek életkori sajátosságainak figyelembe vételével)


Jelentkezési határidő: 2018. szeptember 30.

HÍREK

2018. aug. 27.

SZAKMAI NAP

A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár tisztelettel meghívja a kollégákat a Heves megyei könyvtári szolgáltató helyek munkatársai részére szervezett szakmai napra.
Időpont: 2018. augusztus 27. (hétfő)
Helyszín: Könyvtár, Információs és Közösségi Hely Felsőtárkány, Fő út 157.

This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now